A Gfb kárrendezés feketén-fehéren
Amit tudni kell a Gfb kárrendezéséről
Kétség kívül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (Gfb) a legtöbbször szóba kerülő biztosítási módozat! Talán nem véletlen, hogy erre történik a legtöbb kárrendezés is. Talán az sem véletlen, hogy a kárrendezés is egyre bonyolultabb lesz.
Ha érdekel, kukkants bele itt:
http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0900062.TV
Mi is történik?
A szituáció adott: vétlen autós autójában valaki kárt okoz közlekedés közben.
Ismerős helyzet? Az biztos! És ekkor még csak az autó kárát említettem. Mert az is komoly összegre rúghat.
Súlyos esetekben azonban az emberi egészségről, vagy az emberi élet elvesztéséről is beszélhetünk. Itt már sokkal bonyolultabb lesz a kárrendezés.
Naponta láthatod a tévében, olvashatod az újságban, interneten a különböző közúti balesetekről szóló híreket. És ezek csak a jéghegy csúcsa, mert hír értéket képvisel, ezáltal az adott média jobban eladható.
Ugyanakkor hetente balesetek százai történnek meg, amelyekről csak azok értesülnek, akik részt vesznek benne! Ők élik át igazából a baleset félelmét.
Mit is tesz a Gfb?
Védi a károsultat.
Igen, nem a károkozót, vagyis a Biztosítottat, aki a díjat fizeti, hanem a Károsultat, akit a kártérítés (elvileg) visszajuttat a kár előtti állapotba. Ez így természetes, hiszen a vétlen vezetőről, annak autójáról, egészségéről, életéről beszélünk, esetleg az egzisztenciájáról, a családja szükségleteiről! Róla szól a Gfb.
Nézzük, miért van rá szükség?
A kárrendezési sor
Gondold végig! A Károsult békésen halad az úticélja felé és egy figyelmetlen autós, például az elsőbbséget meg nem adva, nekimegy az autójának!
A legegyszerűbb eset
Az autóban keletkezik némi horpadás. Mindketten megijednek, bosszankodnak, majd kitöltik a kék-sárga kárjelentőt. Ezután a Károsult elmegy egy javítóhoz, aki az egész kárrendezést el is intézi a károkozó biztosítójával A Károsultnak nem is kell a kártérítés után szaladgálnia. Lehet, hogy néhány hónap múlva, egy társaságban már nevetve meséli az egész történetet.
Fokozódik – első felvonás
Fokozódik a dolog, ha az autó mozgásképtelen lesz. A Károsult hív egy autómentőt, jobb esetben az autószervizet, jön egy szállító autó és az autót beviszi a műhelybe. Hozzáfognak a javításhoz, elindítják a kárrendezést. Jó esetben ugyancsak nem kell tennie egy lépést sem a kártérítésért.
Fokozódik – második felvonás
De a javítás miatt nincs autója, pedig naponta közlekedik vele! Marad a kölcsön autó. Ha szerencséje van, egy ismerőstől kap kölcsön. Ha nincs más megoldás, bérel.
A következő lépcső
Az autó totálkáros lesz. Kölcsön autó, ismerős? A kérdés, hogy mennyit állapítanak meg kárkori értéknek és mennyit roncsértéknek? Merthogy ezt már nem tudja helyette intézni a javító.
A személyi sérülés
Soha ne történjen meg, de mi van akkor, ha a Károsult komolyan megsérül? Kórházba kerül, heteket, hónapokat lábadozik, operációk, rehabilitációk sorozatán esik át. Látogatások, utazási költségek, segédeszközök, Hónapokra kiesik a munkájából, a ház körüli munkából, a vállalkozás sem megy magától, és mi van, ha a házastársa munkanélküli?
És, a legnagyobb kérdés, hogy felépül-e a balesetből, vagy maradandó károsodást szenved? Vagyis, tudja-e folytatni az életét ott, ahol a baleset előtt abbahagyta, vagy megváltoznak az életkörülményei és emiatt nem?
Ezek már olyan kérdések, amelyek túl vannak egy olyan ember látókörén, aki ezeket nem élte át, vagy a munkája miatt nem ismeri.
A haláleset
A legrosszabb a haláleset. Akár a károsult, akár más, az autóban utazó személy haláláról van szó.
A tragédiákon, és a lelki traumán túl, mi van, ha az elhunyt személy családfenntartó, és egyedüli kenyérkereső volt? Ha nélküle nem működik a vállalkozás, mert nincs, aki irányítsa a dolgozókat, nincs, aki felüljön a traktorra, mert szántani kell, nincs, aki pénzt keressen. És emellett menyi kiadás van ilyenkor! Ki fogja ezt kifizetni?
Ezt fizeti ki a Gfb
Nos, ezek azok a pénzek, amit a gépjármű felelősség-biztosítás megtérít! Védi a károsultat azzal, hogy a kárrendezés során a kártérítéssel, mint anyagi eszközzel védi Őt és/vagy a családját.
Kérdés persze, hogy Ő saját maga, vagy a hozzátartozói hogyan lesznek képesek mindennek utánajárni.
Mégis kettős a biztosítási védelem?
Bármilyen sérülés történik, a Károkozó biztosítója a törvény, illetve a kárrendezési szabályrendszer szerint kiegyenlíti a károsult vagyoni és nem vagyoni kárait (ezt hívjuk sérelemdíjnak), vagyis kártérítést fizet.
Egy biztos, ha a GFB nem lenne, a Károsult igen nehéz helyzetbe kerülne.
Ha tovább gondolod, azért a károkozó is védelmet élvez!
Mert, mi történik, ha nekiütközik egy vegyi anyagokat szállító tartálykocsinak, és emiatt a veszélyes szállítmány kifolyna az útra és a környezetébe! A kárelhárítás, kárenyhítés, a környezeti károsodás helyreállítása bizony súlyos tíz milliókba is kerülhet!
Nekimegy egy gyógyszerszállító autónak és szintén röpködnek a tízmilliók.
De, ha „csak” halálos balesetet okoz az is tíz-húsz millió simán.
Ki tudná ezt vajon fizetni a saját zsebéből? Hiszen miatta történt a baleset, Ő a kár okozója. A polgári jog szerint pedig neki kellene az okozott kárt kifizetnie!
Ha nem állna mögötte a biztosító, az Ő anyagi helyzete is kettétörne egy ilyen eset miatt.
A kártérítés
Ha megkérdezik tőled, hogy mire nyújt kártérítést a GFB, nem is olyan egyszerű a válasz. Alapértelmezésben mindenki az autóra gondol először. De, itt is sok minden szóba jöhet.
Nézzük az autóval és vagyontárgyakkal kapcsolatos leggyakoribb kártérítéseket:
- sérült autó műhelybe szállítása,
- az autó javítási költsége,
- a totálkáros autó kifizetése,
- új autó forgalomba helyezési költségei,
- értékcsökkenés,
- bérautó költsége,
- az utastérben sérült vagyontárgyak javítása, pótlása,
- tárolási költség.
További kártérítés: személyi sérülés és sérelemdíj
Azokban az esetekben, amikor a baleset során személyi sérülés, netán haláleset is történik, további kártérítésre nyílik lehetőség a kárrendezés során.
Csak néhány példa:
- betegség miatti többletkiadások (látogatás, útiköltség, élelem feljavítás, stb.),
- gyógykezelési költségek (gyógyszerek, ápolási költségek, segédeszközök, stb.),
- költségek megtérítése (kisegítő, fenntartási, ellátási, stb.),
- keresetveszteség megtérítése,
- egészség, vagy hozzátartozó elvesztése miatti sérelemdíj,
Kiegészülés – még több kártérítés
A Gfb-hez több biztosító kínál kiegészítő biztosításokat:
- assistance, vagy másként autós segélyszolgálat, az autó helyszíni javítására, vagy műhelybe szállítására. Térítése nem csak törésre (balesetre), hanem elemi károkra, vagy műszaki hiba esetére is vonatkozhat,
- átvállalt kárrendezés, amikor a Gfb biztosító kifizeti az autóban keletkezett károkat, amit más okozott,
- baleset és életbiztosítás védelem a balesetkor az autóban utazókra,
- szélvédő, esetleg fényszóró törése,
- kátyú biztosításnál kifizeti a biztosító a kerék javítását/cseréjét.
A gépjármű kárrendezés problémái
Azért írok gépjármű kárrendezést, mert ezek nem csak a Gfb, hanem a casco károkra is igazak.
Az alábbiakban megmutatom a legnagyobb gondokat okozó kérdéseket:
A. rezsióradíj,
B. javítani kell, vagy cserélni az alkatrészt,
C. mennyit kell festeni,
D. gyári alkatrész kerül beépítésre, vagy utángyártott,
E. totálkár.
A. rezsióradíj
A rezsióradíj a javító órabérét jelenti. Amennyi órát eltölt az autóval, azt ezzel a rezsióradíjjal szorozza meg, és ezt a munkadíjat kell fizetni.
De, kanyarodjunk egyet az általános kárrendezéshez:
A járművek kárrendezése (mint a vagyonkárrendezés általában) alapvetően két módszer alapján működhet:
1. a biztosító által kalkulált kárösszeg alapján. Ez, a gépjármű kárrendezésben általában 3-6 ezer Ft-os rezsióradíjat tartalmaz.
2. a javító által kiállított számla alapján. Ezek (ugyancsak a gépjármű kárrendezésben) legalább nyolcezet forintos rezsióradíjat tartalmaznak.
Manapság ha elviszed az autót az autószerelőhöz 3-5 ezer forintot számol fel óránként. Abban a pillanatban, ahogy biztosítós kárrendezésről beszélünk, ez könnyen 10.000 Ft fölé ugrik.
A fő probléma az, hogy gépármű kárrendezés során nem mindegy, hogy a javító milyen rezsióradíjjal számol. És, persze a kérdés, hogy ebből a biztosító mennyit fog elfogadni.
Egyes javítók szerződésben állnak biztosítókkal. Egy javító értelemszerűen többel is lehet. Ennek a lényege, hogy megállapodnak arról, hogy egymás között hogyan végzik a kárrendezést. Ha mindkét fél betartja ezt, akkor hogy mindkettőjük számára hasznos.
Ebben a szerződésben megállapodnak egy fix rezsióradíjban is. A javító ezzel számláz, a biztosító pedig kifizeti.
A javító kiírja, hogy szerződött partner, ezáltal úgy javíthat autót, hogy a Károsultnak csak az önrészt kell kifizetnie. Ez több munkát jelent a javítónak. És, garanciát is jelent a Károsult részére.
A biztosító pedig különböző szabályokat ír elő, ami alapján biztos lehet abban, hogy korrekt lesz a javítás és annak a számlája.
Tudni kell, hogy nem minden biztosítóval lehet ilyen szerződést kötni.
B. Javítás, vagy csere?
A javítás/csere kérdése leggyakrabban a karosszéria elemeknél merül fel. Ki lehet-e kalapálni azt az elemet, vagy olyan sérülése van, ami miatt cserélni kell.
C. Mennyit kell festeni?
Ugyancsak a karosszéria javítás kérdése. De, ez rögtön két kérdés.
C/1. Kisebb javítás esetén elég csak a javítás helyét festeni, vagy a teljes elemet kell?
C/2. Az elemek cseréje után elég csak a károsodottat lefesteni, vagy a szomszédosakat is kell?
D. Gyári, vagy utángyártott:
Azért nem mindegy, mert más az ára. Az utángyártott mindig olcsóbb mint a gyári. Sokszor nem is kevéssel. Előfordul, hogy harmadába, negyedébe kerül mint az eredeti.
E. Totálkár
Két totálkár esetről beszélünk:
E/1. Műszaki totál,
E/2. Gazdasági totál.
Műszaki totálkár arról szól, hogy az autó akkora sérülést szenvedett, hogy javítással nem lehet helyreállítani.
A gazdasági totálkár pedig arról, hogy a javítás költsége meghaladná a kárkori értéket.
Ezt a biztosítók az Eurotax alapján határozzák meg. Erről később írok.
Totálkár esetén logikusan a kárkori értékből indul ki a kártérítés, az általános szabály szerint levonva abból a maradványértéket. A maradványértéket a gépjármű kárrendezésben roncsértéknek nevezik.
Logikus, hogy egy roncsnak van értéke, hiszen abból alkatrészek még felhasználhatók.
Tehát a totálkáros autó kárösszegét így kell kiszámolni:
kárkori érték, mínusz roncsérték.
A kárkori érték alapjáraton az Eurotax alapján megy. De, érdemes megnézni, hogy az interneten milyen árak vannak hasonló autókra. Persze, ez kicsit fals, hiszen, például a haszaltauto.hu-n lévő árak nem az mutatják, hogy mennyiért vették meg az autót, hanem, hogy mennyiért szeretnék eladni. Nyilván, a kettő nem ugyanaz.
A roncsértéket is alapjáraton a biztosító határozza meg. Itt azonban van egy nagy segítség, a Roncsbörze. Ez egy zárt honlap, amit csak a regisztráltak látnak.
Regisztrálni pedig biztosítókon kívül javítók, roncskereskedők szoktak. A regisztráció nem abból áll, hogy a javító beír egy nevet és jelszót a honlapon, hanem rendes írásos szerződést köt az üzemeltetőjével.
Utána nézegetheti a biztosítók által felrakott roncsokat, és ajánlatot tehet rájuk, amit 60 napig tartania kell. És, amilyen ajánlatot tesz, olyan áron kell megvennie a roncsot a tulajdonostól. Ha ügyeskedik, kizárják.
Tehát, mind a kárkori érték (Eurotax), mind a roncsérték (Roncsbörze) viszonylag jól meghatározható, de ettől függetlenül szoktak ebből viták lenni.
Kárrendezéssel kapcsolatban tengernyi további infót találsz ezen az oldalon!
Audatex
A javítható autók kárának a kiszámításához a biztosítók az Audatex programot használják.
Ez egy számítógépes program, amely ismeri az autó típusokat, ezek alkatrészeit. Természetesen az áraikat és a javításukhoz, cseréjükhöz szükséges időt is.
Ez alapján a szakértő készít egy javítási kalkulációt, ami tartalmazza, hogy mennyibe kerülnek az alkatrészek, és mennyi lesz a munkadíj.
Eurotax
A gépjárművek kárkori értékének (vagyis a totálkáros kártérítés egyik összetevőjének) a megállapításánál a biztosítók általában az Eurotaxot használják. Ez is egy számítógépes program. Nagyon régen könyv alakú volt.
Fontos tudni, hogy egy jármű árát különböző értékmódosító tényezőkkel lehet korrigálni.
A katalógus kidobja az átlagos kárkori értéket és a részletek beállításával ez módosítható. Ilyen például a kilométer futás, extra tartozékok, taxiként üzemel-e.
A külföldi kárrendezés
Mi történik, ha a károkozó biztosítója külföldi? Mehet-e oda a kártérítésért?
Hogyne mehetne, ha meg van a megfelelő nyelvtudása. Mivel ez nem mindenkire jellemző, így a gyakorlat is ehhez idomult. Ez pedig abból áll, hogy a biztosítók kapcsolatba lépnek egymással és bonyolítják egymás ügyeit.
Például, egy magyar és egy piréz biztosító szerződést köt egy mással. A magyar bonyolítja a magyar károsultak káreseményeit, Magyarországon, magyarul. A piréz pedig a pirézekét, Piréziában, piréz nyelven. Utána elszámolnak egymás között.
Tehát, a külföldi biztosítóknak van magyarországi partnere, ezeket kárrendezési megbízottnak (régebben levelező partnernek) nevezzük. A magyar megbízottnál kell a kárt bejelenteni, a kárrendezést elindítani. Ők – a külföldi biztosítóval egyeztetett kárrendezés során – a kártérítést ugyanúgy kifizetik a Károsultnak, mintha magyar autós okozta volna a balesetet.
Ez visszafelé is működik, ha magyar ember okoz kárt külföldinek, az ugyanúgy megkapja a kártérítést.
Ha érdekel, itt találod meg a kárrendezési megbízottakat a MABISZ oldalán:
http://www.mabisz.hu/hu/gepjarmu-karrendezesi-iroda/nemzeti-iroda/nemzeti-zk-iroda.html
A „Levelezői lista” című pdf-et kell megnyitni.
A pdf megnyitása után nyomd le le a CTRL és F gombokat, ekkor megjelenik a keresési lehetőség. A szöveg mezőbe írd be a külföldi biztosító nevét (elég csak a fő nevet), és a program megkeresi Neked!
Kárfelvételi jog
Vannak olyan javítók, akik nem csak javítanak, hanem jogosultak a kár felvételére is.
Alapértelmezésben úgy működik a kárrendezés, hogy a javító a hozzájuk bevitt autónak a káreseményét bejelenti a biztosító felé. Ezután kijön a szakértő, és megcsinálja a kárfelvételt.
Nos, a javítók jogot szerezhetnek arra, hogy magát a kárfelvételt is elvégezzék, vagyis a kárszakértői munkát is elvégzik. Értelemszerűen, ez időnyerés, hiszen sem a kárfelvételnél, sem a számla ellenőrzésénél nem kell várni a szakértőre.
Ehhez természetesen szerződést kell kötni a biztosítóval.
A személyi sérülés és sérelemdíj kártérítési összege
Mivel mindkét esetben arról van szó, hogy jellemzően egy nem számszerűsíthető kárigényt kell forintban meghatározni. Jogos a kérdés, hogy hogyan történik ez?
Hiszen mi az értéke annak, hogy mennyit és egy tolószékben eltöltött élet? Mennyit ér egy haláleset? Hogyan lehet összegszerűsíteni, amikor valaki nem tudja folytatni az addigi életmódját?
Nos, a válasz egyszerű: a korábbi kártérítések az alapjai a megállapításnak. Kicsit sarkosítva, a peres ügyek ítéletei alapján történnek.
Tehát, a biztosító tudja, hogy hasonló ügyekben korábban mekkora kártérítést fizetett, adott esetben milyen bírói ítélet született, és ezekhez viszonyítja az adott kár térítését.
Hogy hol lehet ezeket megtudni? Csak a biztosítók kárrendezésén, vagy ítéletek alapján.
Remélem hasznos volt az olvasásra eltöltött idő!