Ez a legjobb üzlet, amit velem köthetsz

A biztosítási tanácsadók szerint megírtam azt az ismeretanyagot, ami azonnal segít Neked 67%-kal több biztosítást eladni.

Ha több biztosítást szeretnél értékesíteni és olyan ellenállhatatlan tudással akarsz rendelkezni, amit egyre több tanácsadó is sikerrel alkalmaz, akkor itt van neked az az ismeret, ami a pályafutásod legfontosabb üzenete lesz.
Ezért tegyél most félre mindent 12 percre és olvasd el ennek az üzenetnek minden egyes sorát.

 

A legtöbb esetben azonnal tudtam segíteni

A biztosítási életem első 11 évében fiókos szakértő voltam. Ez azt jelentette, hogy ugyan nem a biztosítói fiók állományába tartoztam, de oda jártam dolgozni. Ott vettem fel a káraktákat, oda hívtam az Ügyfeleket és ott éltem a mindennapi életemet.
Ez azért volt nagyon jó, mert akármelyik tanácsadónak volt kárrendezési kérdése, egyszerűen odajött hozzám és megkérdezte. Én pedig válaszoltam rá.

Nyilván, ez is egyfajta oktatás volt, mégpedig olyan, aminek azonnali következményei voltak.
Arra gondolok, hogy egy-egy ilyen beszélgetés azzal járhatott, hogy a tanácsadónak olykor el kellett mondani a saját Ügyfelének, hogy arra a kárra bizony nem térít a biztosító. Ehhez meg is kapott tőlem minden segítséget.

Másik esetben viszont kárügy lett belőle, mert ki lehetett fizetni.

De, olyan is volt, hogy a tanácsadó nem ismerte jól a körülményeket és kimentünk az Ügyfélhez a helyszínt megnézni. Mert, a napi kapcsolatba ez is belefért.

És ezek az esetek mind-mind a tanácsadó hitelét erősítették az Ügyfélnél, hiszen pontos és szakmai válaszokat kapott.

 

Ma ez nem így van

Ma, a legtöbb biztosító szétválasztja az értékesítést és a kárrendezést. Nem biztos, hogy ez szándékos, egyszerűen mindkét területen központosítás történt.
Ennek viszont az lett az eredménye, hogy a tanácsadó és a szakértő nem találkozik, nincs közöttük információ áramlás.
Ennek a hátulütőit szerintem Te érzed a legjobban!

Ma a legtöbb tanácsadó egyedül van a biztosítási és kárrendezési problémáival. Nincs, aki megválaszolja azokat.

Szeretne az Ügyfelein segíteni, de nincs, akihez forduljon. Egymagában kell minden akadályt elhárítania, mert nincs, aki támogassa Őt.
Megpróbálkozik különböző módszerekkel, de az eredmény kétséges. Megpróbál kapcsolatokat keresni, de ezek a legtöbbször nem, vagy alig működnek.

 

 

Pedig, ha tudná a megoldást, Ügyfelei az egekbe magasztalnák és kézről kézre adnák egymás között.
Hiszen az a tanácsadó, aki meg tudja oldani a károkat, az ma is sokat ér a piacon.

És ne felejtsed el! Nem csak az a jó tanácsadó, aki minden ügyében kártérítést csikar ki az Ügyfeleinek. Nem, egyáltalán nem!

 

Őszinte lehetek hozzád

Őszinte lehetek hozzád, hiszen az igazságot Te is ismered. Nem minden tárgyalásodból kötsz szerződést és nem minden kárügy végződik kifizetéssel.
De, az az igazán jó tanácsadó, aki mindig úgy tudja Ügyfelének elmondani az összefüggéseket, hogy az meg is értse… és el is fogadja.

 

  • Pontosan ismered milyen érzés az, amikor nem tudod az Ügyfeled ellenállását áttörni.
  • Vagy nem tudod Neki elmagyarázni, hogy miért annyi kártérítést kapott, amennyit.
  • Ismered jól azt is, amikor sejted, hogy csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy szerződést kössél… de valami még hiányzik.
  • És azt is, amikor Te sem érted, hogy miért került elutasításra a kárügye?
  • Gyakran érzed, hogy bővebb szakmai ismerettel azonnal meg tudnád kötni a biztosítást.
  • Esetleg azt, hogy akkor tudnál Neki segíteni.

 

Ha igazán a szíveden viseled a sorsukat, akkor biztosan átélted már ezeket.

De ne érezd úgy, hogy ez a szakma olyan magas tudomány!
Ne gondold, hogy egy tanácsadó nem tud belelátni a biztosítás és a kárrendezés mélységeibe.
És ne hidd, hogy egy tanácsadó soha nem ismerheti meg ezeket!

 

Van rá gyógyír

  • Mekkora lenne már, ha Te is megismerhetnéd azt a tudást, amit azok tudnak, akik nem csak a biztosítási ismereteket, hanem a kárrendezést is ismerik!
  • Ha Te is tudnád azt, hogy hogyan lehet pofonegyszerűen rendszerezni az eddig megszerzett tudásodat.
  • És, ha Te is tudnád azt, hogy a kárrendezés hogyan működik, milyen szabályai vannak és a legfontosabb: milyen okok vezethetnek a rossz kárrendezéshez?

Örülnél ennek? Nos, én is úgy gondolom, hogy ez igazán nagyszerű lenne.
Elárulom, hogy ez nem ördöngösség! A mindez tanulható és elsajátítható.

Ami most következik, abból megtudhatod mindezt. Nagyon figyelj rám, mert most a kezedbe teszem a megoldást.
Ráadásul ezt sehol máshol nem kaphatod meg!

A két e-könyv, ami segít Neked, az Égre törő biztosítás és a Kárrendező tudásbázis.

Hej! Ezeket az anyagokat kizárólag itt szerezheted be!

 

Az Égre törő biztosítás

Ebben benne van:

  • Mi az a 7 alapelv, amivel azonnal rendszerezni tudod a szakmai ismereteidet?
  • Fellebben a szemed elől a felelősségbiztosításokat eltakaró lepel.
  • Milyen módszerrel tudod a már kőbe vésett feltételt módosítani?
  • Hogyan készül a biztosítási díj?
  • Megtudod, hogy mi az önrész igazi szerepe!
  • Láthatod, hogy mi az a két dolog, amivel kártérítés tortája elillan az Ügyfeled asztaláról.

Mindezt egy 90 oldalas doksiban.

És mi van benne még?
Csak a lényeg! A legfontosabb ismeretek. Leírva, kiegészítve, példákkal megspékelve. Konkrétan, ami a munkádhoz kell. Semmi több…

  • Tömény alapismeretek.
  • Fontos kiegészítők.
  • Egyértelmű kifejezések.
  • Érthető fogalmazás.
  • Szakmaiság.
  • Rengeteg jótanács.
  • Durván sok példa.

 

A Kárrendező tudásbázis

Akik nem használják a Kárrendező tudásbázist, azok szokták azt mondani az Ügyfeleiknek, hogy “én sem értem, hogy mi történt“.
Azok szokták azt mondani, hogy „sajnos nem tehetek semmit”.
És azok szokták azt mondani, hogy „nem értem miért veszítem el az Ügyfeleimet”!

Mert akik ismerik, azok tisztában vannak azzal, hogy a kárrendezés éppen olyan munkafolyamat, mint az üzletkötés.
Tudják azt, hogy ki az igazi motorja az egésznek.
Tudják azt, hogy kik vesznek részt a kárrendezésben és mikor, kik a döntéshozók.

Tisztában vannak azzal, hogy milyen buktatók vannak a feltételekben. Értik, hogy egy-egy kárügy miért úgy zárult le, ahogy.
És tudják azt is, hogy milyen lehetőségük van a javításra.

A Kárrendező tudásbázisban a szemed előtt építem fel az egész kárrendezést és tisztában leszel

  • az alapjaival,
  • a folyamataival,
  • a résztvevőivel.

Megtudod, hogy kik azok az emberek, akik működtetik az egész rendszert. Szinte hallani fogod, hogyan beszélnek egymás között a mindennapi munkájukban.

Pontosan érted majd, hogy

  • mit csinál a kárügyintéző,
  • mit csinál a kárszakértő,
  • mit a felülvizsgáló és
  • kik azok az emberek, akikről nem is hallasz, de részt vesznek a biztosító döntéseiben.

Megmutatom Neked azokat a titkokat is,

  • hogy milyen szabályai vannak a kártérítésnek és hogyan tudsz utánanézni ezeknek,
  • hogyan kell egy biztosítási feltételt olvasni, és mit, hol kell keresni benne,
  • mi az a 12 ok, amely problémákat okozhat a kárrendezésben.

Ez az elektronikus könyv színesen, szagosan

  • a kárrendezési munkafolyamat alapján adja át a szükséges ismereteket,
  • olvasmányosan, hogy könnyen érthető legyen,
  • nagyon sok példával, hogy rögtön élethelyzetbe kerüljön az információ,
  • bemutatja a lehetséges kárrendezési hibákat és problémákat,
  • gyakorlati tanácsokat ad ahhoz, hogy könnyen megértsd a feltételek kárrendezési részét,
  • nincs benne fölösleges dolog, így gyorsan emészthető,
  • nincs tele szakszavakkal, de így is szakmai.

Mindezt úgy, hogy megkönnyítse a mindennapi munkádat.

Megmutatom neked, hogyan növeld a kárrendezési hatékonyságodat, ami miatt sokkal jobban fognak szeretni az Ügyfeleid. Hidd el, ennek kézzelfogható eredménye van, csak fel kell markolnod.

A benne lévő tudással olyan ügyes lehet a kommunikációd a biztosító felé, hogy Ügyfeleid nem győznek hálálkodni.
De vigyázz! A használatára rá lehet szokni és ilyenkor garantáltan függőséget okoz.

 

Nem is kertelek az árral!

Úgy gondolom, hogy ezeket az ismereteket minél több tanácsadónak meg kell ismernie. Mert ez az a tudás, ami rettenetesen sokat segít a munkádban.
Ezért a lehető legnagyobb, több, mint 70% kedvezménnyel adom Neked, ami szinte a saját munkám semmibe vételét jelenti.

 

 

Rengeteg munka, és nem utolsó sorban sok-sok év tapasztalata van ezekben az e-könyvekben könyvben, amelyek eredeti, teljes ára 27.400.- Ft.

De 27.400.- Ft helyett most mindössze 7.990.- Ft-ért hozzájuthatsz, amely magába foglalja a tudásanyag minden költségét, nincsenek rejtett kiadások.

Sokan mondták, hogy nem vagyok normális, de tudom azt, hogy ezek nélkül sokkal nehezebb a Te munkád!

És, a hatalmas kedvezmény mellett ingyenes bónuszokat is kapsz!

 

A bónuszok

A Kárrendező Tudásbázissal együtt az alábbi bónuszok is a Tiéd lesznek, természetesen ingyen:

 Rekl Fel Karbe Irat
Hogyan írj hatásos reklamációt és
miképpen használd ki a panasz lehetőségét?
Így turbózhatod a sikeres ügyintézést.
Mi az a négy alaphelyzet, amellyel minden felelősségi eset leírható?
Ezek minden felelősségi kárra alkalmazhatóak, soha nem fogsz értetlenül állni egy eset előtt.
Mindenhol alkalmazható kárbejelentők,
melyek tartalmazzák a legfontosabb nyilatkozatokat.
Használd ezeket és soha nem marad le egyetlen adat sem.
A leggyakrabban előforduló kár iratok tematikus felsorolása. Annak érdekében, hogy ne csak vaktában küldj doksikat, hanem célzottan.

A négy elektronikus könyv hatásosan kiegészíti a Kárrendező tudásbázist!

 

Ez így komplett

Az Égre törő biztosítás a Kárrendező tudásbázissal és a 4 db ingyenes bónusszal együtt igen ütős csomag.
Minden benne van, amit tudnod kell ahhoz, hogy olyan szinten kiszolgáld Ügyfeleidet, ahogyan csak nagyon kevesen tudják.
Nem véletlen, hogy ez a legjobb üzlet, amit velem köthetsz.

 

Olvasd el mások véleményét

 


Bunya László
ügyvezető, szakmai vezető, Euro-Sales Biztosítási alkusz Kft.
Mind az Állománydíj.hu, mind az írásaid olyan érthető nyelven, mindeközben pedig kellő szakmaisággal fogalmazzák meg a biztosítás és a kárrendezés alapvetéseit, amivel nélkülözhetetlen szakmai tudást nyújtanak az újonnan a szakmába kerülőknek és a hosszabb ideje ott dolgozóknak is.
A biztosítási szakmában is folyamatosan tanulni kell, folyamatosan új információkat szükséges elsajátítani és ehhez nagyon nagy segítséget nyújt az általad létrehozott oldal és az ott megjelenő minden cikk.

 

Cellár Erika
Generali Biztosító, Mátészalka, képviselet vezető, prémium tanácsadó

Olyanok az írásaid mintha egy “kincses ládát” találtam volna. Tanácsadóként pontosan erre van szükségem! Köszönöm az eddigieket és várom a folytatást.

 


Gonda József

ügyvezető, Foster Biztosítási Alkusz Kft.

Úgy gondolom, hogy az Égre törő biztosítás és a Kárrendező tudásbázis anyagának megismerésével egy olyan érték került a birtokomba, amelynek a szükségét mindig is éreztem.
Egy anyag egyszerűen, közérthetően a biztosításról és a kárrendezésről!
Ajánlom minden kezdő és gyakorló alkusznak, a biztosítási szakma minden szereplőjének és talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy minden biztosítási szerződéssel rendelkező biztosítottnak is, aki szeretne többet tudni a biztosításáról, a kárrendezésről, a gyakran felmerülő „miért”-ekről.

 


Orcifalvi István
felülvizsgáló szakértő, Van Ameyde Hungary Kft. Nemzetközi és Belföldi  Kárszakértő Iroda

Ami a Kárrendező tudásbázisban le van írva, az maga a kárrendezés. Nem bírtam letenni. Olvasós, belemélyedős, érthetős. Kiváló példákkal.
Aki biztosítást értékesít, az bőven a hasznára fordíthatja a benne lévő tudományt! Kötelező vizsgaanyagnak javasolom minden tanácsadónak!
Ja, és minden kárszakértőnek is ajánlom magáévá tenni.

 

g_egyutt_f

 

Csak egy sztori

Az egyik alkusz ismerősöm be akarja vonni fiát a biztosítási szakmába.
Legyen aki folytassa a munkáját.
A srác nem nagyon ájult el a különböző biztosítós oktatási anyagoktól és a feltételek olvasgatásától.
Viszont, mikor hozzá fogott olvasni ezeket az anyagokat, az volt az első kérdése:
– Apa, miért nem mondtad eddig, hogy ez ilyen egyszerű?

 

Ne hidd!

Ne hidd azt, hogy az e-könyv megszerzése bárki számára kötelező! Korántsem. Hiszen van, aki nem akar foglalkozni az Ügyfelei problémáival.
Megköti a szerződést és már el is felejtette Őket. Ha Te is ebbe a kategóriába tartozol, akkor nincs szükséged sem az Égre törő biztosításra, sem a Kárrendező Tudásbázisra.

Ám, ha úgy érzed, hogy szerinted okos dolog lenne megszerezni, mert

  • tisztába akarsz lenni a biztosítással és
  • tisztába akarsz lenni a kárrendezéssel és
  • segíteni akarsz az Ügyfeleidnek,

akkor rendeld meg.

Hiszen ebben az e-könyvben benne van minden ismeret, amire valaha vágytál a szakmával kapcsolatban. És aki ezt ismeri, az komoly lépéselőnybe kerül a többi tanácsadóval szemben.

 

De, mi történik, ha nem vagy elégedett azzal amit megvásároltál?

Természetesen itt is érvényes a pénz visszafizetési garancia. Abban az esetben, ha nem vagy megelégedve azzal, amit az elolvasása után benne találtál, ha nem vagy megelégedve a tartalmával, akkor írj egy e-mail, és én visszafizetem Neked az árát.
Mindössze azt kérem majd, hogy írd le nekem, mi az ami nem tetszik benne.

garancia

 

Ez a legjobb üzlet, amit Velem köthetsz!

Tökéletes választás annak, rendbe akarja tenni a biztosítási ismeretit és bele akar látni a kárrendezés kulisszatitkaiba.

Hiszen ezzel megkapod az Égre törő biztosítást és a Kárrendező Tudásbázist! Természetesen a 4 db ingyenes bónusszal együtt.

Ne habozz, ragadd meg most!

g_egyutt_f

 

Gyakran ismételt kérdések:

Hogyan tudom kifizetni a rendelést?
Kattints az általad választott lehetőségre, és a megjelenő oldalon add meg a számlázáshoz szükséges adatokat. Ezután e-mailben küldök Neked egy díjbekérőt , ami alapján előre utalással tudod rendezni az általad választott termék árát. Az e-mailben megtalálod majd az összes szükséges információt.

Megváltozhat-e menet közben a termékek ára?
Az kizárt! Pontosan annyiba fog Neked kerülni, min amennyit a honlapon látsz! Forintban. Nincsenek rejtett költségek.

Mikor kapom meg az e-könyvet?
A tanulmányt az árának a számlára érkezéstől számított 24 órán belül elküldöm Neked (na, ez azért sokkal rövidebb idő szokott lenni).

Nem kaptam meg az e-könyvet
A könyveket a megrendeléstől számított 24 órán belül küldöm el. Ha ez idő alatt nem érkezik meg (ami szinte kizárt), akkor azonnal írj e-mailt nekem!

Mi van, ha nem vagyok elégedett azzal, amit kaptam?
Ha végig olvastad az elektronikus könyve(ke)t és ezek után az a véleményed, hogy nem érte meg megvenni, akkor írj egy e-mailt nekem. Visszafizetem Neked az árát, azért cserébe, hogy, megírod nekem azt, hogy mi nem tetszik benne!

Mi a biztosítéka annak, hogy utalás után meg is kapom az árut?
Ez egy hosszútávú vállalkozás, amely elkötelezett arra, hogy biztosítási, kárrendezési ismereteket adjon át az érdeklődőknek.
Nem arra gyúrok, hogy néhány embert átverve jussak bevételhez. Ez, a jelenlegi jogszabályok szerint rendkívül rövidtávú cél lenne.
Hiszek abban, hogy amit csinálok, hogy az Veled és mindenkivel egy hosszú, közös időtöltés lesz!

A személyes adataim biztonságban vannak?
Az adataid biztonságban vannak. Mindig az jogszabályok szerint kezelem azokat. Kizárólag a Veled való kommunikációra, a munkád segítésére használom fel.
Nem szeretem a szpemeket. Tőlem ne számíts ilyesmire, mert én is kapok belőlük eleget.
Az kizárt, hogy az adataidat másnak eladjam, mert tudod, ekkor jönnek a szpemek.