Én és a biztosítás

Amit máshonnan nem tudhatsz meg a rólam…

Taknyos kölyök voltam, amikor 1989-ben felvettek az akkori Állami Biztosítóhoz szakértőnek. Azt nem tudom, hogy mit láttak bennem, talán az segített, hogy ajánlottak.
Én semmi mást nem láttam a biztosítóban, minthogy a fizetésem közel kétszer akkora lett, mint azelőtt.
Szóval, gőzöm sem volt, hogy mi a fene az a biztosítás, de fogékony voltam mindenre.

Tehát elkezdődött…

 1989-1998 Állami Biztosító – ÁB-Aegon Biztosító Rt.

Szakértőként dolgoztam sokáig. Eközben magamba szívtam minden tudást, amit találtam a környezetemben.
1991-ben végeztem el a BME felsőfokú kárszakértői szaktanfolyamát. Na, ez azután robbanásszerű változást jelentett a munkámban!
1996 tájékán kezdtem problémás lenni. Ennek az oka az volt, hogy nem éreztem már magam olyan jól szakértőként. Azt gondoltam, hogy mást kellene csinálni.
Azután 1997-ben hívtak üzletkötőnek. Rövid gondolkodás után elvállaltam. Ez volt az az időszak, amikor igen nagyot szívtam. Merthogy, az addigi tudásom vajmi keveset ért az üzleti munkához. De, talpra álltam.

 

 1998-2011 Hungária Biztosító Rt. – Allianz Hungária Biztosító Zrt.

Egy ismerősöm hívott, lennék-e üzleti vezető a konkurenciánál? Akkor már élveztem azt, amit üzletkötőként csináltam. Ezért volt némi hezitálás bennem, de átnyergeltem. Így lettem Hungáriás.
Fél év múlva az üzleti munka mellett másodállásban már a szakértői munkát is csináltam.

2000 év végén keresett meg a szolgáltatási osztályvezető, hogy új kárrendezési rendszer lesz és kárrendezési vezetőt keres. Nos, ezt nem kellett kétszer mondania.
Ez volt életem egyik legtermékenyebb időszaka. Az első év végi elbeszélgetésen azt mondta  a főnököm: “Wolf Úr, óriási szerencsén volt magával!” (merthogy szeretett magázódni). Én pedig azóta is a legjobb főnökömnek tartom.

Ebben az időszakban érkezett meg az EU biztosításközvetítőkre vonatkozó törvényének az adoptálása, ami azt jelentette, hogy a biztosítási üzletkötőnek vagy felsőfokú végzettség kell, vagy középfokú OKJ-s végzettség. Úgyhogy ezerrel nekifogtam az oktatásnak. Másodállásban, a Perfekt színeiben.

2008-ban azután az akkori vezetés egy jelentős átszervezést hajtott végre, amelyben osztályvezető lettem az Állománykezelési Központban.

Mint később kiderült, ez a átszervezés kevés volt a tulajdonosoknak, mert még abban az évben új vezérigazgatója lett a cégnek. Ennek a a szele azután engem is elért, igaz csak 2011-ben.

 

 2011-2013 Kogencia Tanácsadó Iroda Kft.

Ez egy saját vállalkozás, amelyik a ma az Állománydíj.hu-t szolgálja ki. Korábban kárrendezéssel, illetve számítástechnikai szolgáltatással is foglalkoztam.
Ma csak másodállásban üzemel.

 

 2013-tól MKB Általános Biztosító Zrt., CIG Pannónia Általános Biztosító Zrt.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve kerestem egy főállást. Így vagyok most (az MKB megvásárlása után) a  CIG Pannónia vagyon és felelősségbiztosítási károk csoportjának a vezetője.

 

2015-től Állománydíj.hu

És itt az időrendnek vége is. Mert az Állománydíj.hu-t nem hagyhatom ki a sorból.
Több korábbi “behatás” alapján körülbelül 2012-ben fogalmazódott meg bennem, hogy azt a rengeteg infót, ami a fejemben van, meg kellene osztani. Hiszen a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire hiányos az üzleti oktatás. És később az OKJ-s oktatásokon ez újabb bizonyítást nyert. A kérdés a hogyan volt.

Azután a gondolatot tett követte és 2015 októberében hozzáfogtam a kivitelezéshez. Persze, mindez esténként és a hétvégéken, amikor időm volt rá. Így majdnem egy évig tartott.
A honlapot 2016. szeptember 29-én osztottam meg először a Fészbukon.
Azóta is folyamatosan dolgozom, mert a visszajelzések alapján van igény a munkámra.

 

Szóval összefoglalva, ki vagyok én?

  • 1989-ben kezdtem, szakértőként a biztosítási szakmát. Később üzletkötő, majd kárrendezési vezető, azután osztályvezető lettem. Jelenleg is a kárrendezésben dolgozom.
    Ez idő alatt a LEHETŐ LEGTÖBB ISMERETRE tettem szert.
  • 7 évig tanítottam a biztosításközvetítő OKJ-s tanfolyamon elméleti és szakmai tárgyakat. Több, mint 150 üzletkötő vizsgázott le a segítségemmel.
    De, azt is mondhatom, hogy MINDENKI LEVIZSGÁZOTT, akit tanítottam.

 

Miért érdemes rám figyelni?

  • Én vagyok az, aki hosszú évek alatt megtanulta a szakma sok csínját-bínját és ezt a tudását a gyakorlatban is használja.
  • Én vagyok az, aki hosszú szakmai és kárrendezői gyakorlattal rendelkezik és ezt gyakorolja is.
  • Én vagyok az, aki az elmúlt években folyamatosan elemezte a hibáit és tanul belőle.
  • Én vagyok az, aki megmutatja Neked leghasznosabb szakmai ismereteket, amellyel közelebb leszel a terveid megvalósításához.
  • Én vagyok az, aki szívesen segít Neked a kárrendezés útvesztőiben és megmutatja a helyes irányt a megoldásokhoz.
  • Én vagyok az, aki rendelkezik értékesítési, biztosítás szakmai, kárrendezési ismeretekkel, és ÁT IS TUDJA ADNI NEKED.

 

Minden tudásommal szeretnélek támogatni Téged!

Ez az oldal lépésről lépésre vezet be Téged a biztosítási és a kárrendezési ismeretekbe. Az izgalmas, könnyen fogyasztható módon megírt tudást sokkal könnyebben fogod tudni megemészteni, mint más, száraz anyagot.
Ezek az egyedülálló cikkek megkímélnek attól, hogy fáradságos módon magadnak kelljen összeszedni ezeket az információkat. Amely információk egy részéhez éppen a jellegüknél fogva hozzá sem férsz.

blogban találsz egy csomó információt, a cikkek mindegyike támogatja a munkádat. Olvasd el ezeket, meglátod hasznosak.

És, ha feliratkozol a hírlevelekre, azok is tovább bővítik az ismereteidet, hiszen tele vannak infóval.

Szóval, ha velem jössz, arra törekszem, hogy

  • sok-sok infót adjak át a mindennapi munkádhoz, így
  • ne okozzon problémát az ügyfeled keresztkérdéseire válaszolni,
  • ne kelljen többet azt mondanod, hogy utánanézek és visszajövök,
  • magabiztos szakmai tudással dolgozz és
  • mindezt olvasmányosan, de mégis szakszerűen.

Csupa előny, ami mind az Állománydíj.hu mellett szól.

Ne is tegyél mást, mint nézz bele a cikkekbe itt: http://allomanydij.hu/blog/

 

Baráti üdvözlettel:

sign2

wjtext